Az legyen az alapelved, hogy a beszélgetés kezdetét nyugodtan átengeded másoknak, akik földi bölcsességgel rendelkeznek, de a kimenetelét megtartod magadnak, hogy bármilyen is a beszélgetés anyaga, bearanyozhasd azt.
Szeretettel hívjuk a híveket, világiakat és egyháziakat, akik a keresztény hit és az egyház valóságának mélyebb megértését keresik, különösen is a papokat, szerzeteseket, hittanárokat, lelkipásztori kisegítőket, a teológiai főiskolák növendékeit, lelkiségi mozgalmak képviselőit és természetesen azokat is, akiknek elkötelezetten fontos a krisztusi igazság közös keresése.
Ízig-vérig nagyböjti témát dolgoznak fel A Szív márciusi számának szerzői olyan sokoldalúan körüljárva a kiengesztelődés, bűnbánat és bűnbocsánat témáját, amennyire csak a terjedelem engedi. A VilágEgyház rövid hírei után mindjárt a román-magyar kiengesztelődés elvének és gyakorlatának szembenállásáról szól Dudás Zoltán cikke, aki az OCIPE programjaival próbálkozna a kényes területen, ám cikkének egyik címváltozatával azt igyekezett érzékeltetni, hogy a vágyott béke a magas politikában az 1.0-ás változatnál tart. A rovat következő írása házunk táján latolgatja a cigány-magyar kiengesztelődés esélyeit. (Hofher József SJ: Előítéletek nélkül)
Néha csak drámai események késztetnek arra, hogy elgondolkozzunk azon, hogyan gazdálkodunk éveinkkel. Egy földrengés, mint a mostani Chilében, vagy az előző Haitiben, megrendíti szilárd bizalmunkat, hogy a dolgok majd csak mennek valahogy tovább - lehetőleg a szokott mederben. A túlélők mintegy magyarázkodnak, miért nem őket sújtja a dráma. Hamar kész valamilyen moralizáló válasz, kinek a karma, kinek a bűnhődés Lám, Haiti esetében, némely prédikátor, mint Pat Robinson egyenesen a voodoo fekete mágiának tulajdonította katasztrófát.
Immár harmadik alkalommal rendezzük meg a jezsuita nyílt napot, amely lehetőséget szeretne adni arra, hogy jobban megismerjenek minket azok, akik kíváncsiak arra, hogy mivel foglalkoznak, hogyan élnek, és mit akarnak a mai jezsuiták? Találkozásra, imádságra, és töltekezésre hívunk.
Nagyjából két éve, hogy megújult a hazai katolikus sajtó két, régen igen népszerű újságja, A Szív című jezsuita lelkiségi és kulturális folyóirat és a rendszerváltáskor indult Igen című katolikus ifjúsági lap. A induláskor eladotthoz képest mindkettőnek lecsökkent a példányszáma. Két éve azonban a két szerkesztőség radikális változtatásokra szánta el magát, az akkor megkezdett megújulásnak pedig mostanában érnek be a gyümölcsei. Elsőként A Szív főszerkesztőjének, Horváth Árpád SJ-nek a válaszait olvashatják.
Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott. - tapasztaltunk már hasonló átváltozást magunkban, az ima következtében? A vigasz percei örökre felejthetetlenek. A legtöbb lelkigyakorlatozó fájó szívvel megy haza, előre fél a mindennapoktól, ahol nem záporozik a kegyelem, ahol minden újra banális. Aki már átélt ilyen boldog napokat, megérti Pétert, aki szeretné, hogy a csodás pillanat el ne múljon soha. Pedig elmúlik. Ami marad, az a kitörölhetetlen emlék. A legközelebbi lelkigyakorlatig abból "táplálkozunk", merítünk erőt. Vagy akár egész életünkben!